Az iroda működtetése rengeteg stresszel jár. Egy ideig dolgoztam recepciósként, és még mindig rémálomként térnek vissza hozzám azok a képek, amikor szinte ki sem láttam a sok feladatból. Sokan azt hiszik, hogy nem sok dolga van egy recepciósnak, de ezzel nagyon is vitatkoznék! Minden adminisztratív feladat rám hárult, illetve az iroda működésével kapcsolatos feladatokat és problémát is nekem kellett megoldanom, legyen az bármilyen zavaros.
Szinte mindennap legalább háromszor, de inkább ötször le kellett szaladjak a közeli nyomdába, mert az irodai nyomtató hamar feladta, és nagyobb nyomtatásokat egyszerűen nem bírt. És persze a kollégák pedig a fejem fölött álltak, és követelték a papírokat.
Hatalmas frusztrációt okozott ez nekem, de össze sem hasonlítható azokkal a napokkal, amikor takarítógépeket kerestem. A cégnek nem csak irodája, de telephelye is volt, ami takarítást igényel, ehhez a folyamathoz azonban szükség volt gépekre. Egyáltalán nem érte meg ezeket megvásárolni, tehát a bérlés mellett döntöttünk, de hatalmas feladat volt egy megbízható partnert találni.
Viszont, ha most néznék szembe egy ilyen feladattal, akkor egy percig nem haboznék, és a Greenway Kft-t keresném!
Hogy miért?
Azért, mert a Greenway Kft egy olyan bérleti konstrukcióval dolgozik, ami nem csak a takarítógépekről szól. Ők egy komplex szolgáltatást kínálnak, amely leveszi a terhet az ügyfelei válláról. Fix havi díjért bérelhetők Gyalogkísérős takarítógépek és még számos másik eszköz, amelyek használatával nemcsak időt, hanem pénzt is megtakaríthatsz.
Emellett a bérleti díj tartalmazza még az üzemeltetés minden költségét. Ilyen például az alkatrészcsere, a szervizelés, sőt még a karbantartás is! A Greenway az ügyfelek igényeire szabott megoldásokat kínál, legyen szó kisebb üzletekről vagy hatalmas ipari létesítményekről. Mindenkivel profin és kellő szakértelemmel tudnak együtt dolgozni. A gépekhez kínálnak oktatást is, de még szaktanácsadást is kérhetünk tőlük.
Gondolj bele, mennyi időt és pénzt vesztegettem volna el, ha egy új gép megvásárlása mellett döntök? Számolnom kellett volna az üzemeltetés, karbantartás, de még a szerviz költségével is! Ráadásul, ha a takarítási feladatok időszakosan változnak, könnyen előfordulhat, hogy a megvásárolt gép nem felel meg az új igényeknek. A Greenway már csak ezért is jó választás lenne egy ilyen helyzetben, hiszen rendkívül rugalmasak. Náluk bármikor cserélhető a géptípus, ha változnak az igények.
A Greenway különlegessége, hogy a bérleti díjon kívül semmilyen extra költséget nem kell fizetned! Ezt például jó lett volna, ha tudom pár évvel ezelőtt. Nincs kaució, nincs váratlan szervizes számla. Ha a gép meghibásodik, akár 24 órán belül kiérnek hozzád, és hogyha arra van szükség, akkor cserélnek. Ez a kiszámíthatóság és megbízhatóság a modern vállalkozások egyik legnagyobb előnye.
A Greenway célja, hogy ügyfelei a takarítás helyett a valódi feladataikra koncentrálhassanak. A bérelhető takarítógépek között mindenki megtalálja a számára legideálisabbat. A Greenway csapata gondoskodik a szállításról, az oktatásról, és még szaktanácsadást is nyújt, hogy a legjobb megoldást kínálják minden helyzetre.
Legyen szó Gyalogkísérős takarítógépekről vagy más profi eszközökről, a Greenway a legjobb választás azoknak, akik egyszerű, gazdaságos és hatékony megoldást keresnek. Anno sok időt, pénzt és energiát spóroltam volna, hogyha őket választom.
Hogyha most kellenének a Gyalogkísérős takarítógépek, akkor mindenképpen a Greenway-hez fordulnék. Ha te is hasonló cipőben jársz, akkor tegyél így még ma!