Drága kisgyermekünk éppen azt az időszakát éli, amikor is meg van őrülve minden nyomdáért, zsírkrétáért, filctollért, és igazából mindenért, ami színes nyomot hagy maga után és kreatívkodni lehet vele. Természetesen mindig azt szeretné, hogy vele együtt festegessünk mi is, azonban nekünk a feleségemmel nem sokszor jut erre időnk. Múltkor is engem nyúzott ezzel, amikor a műhelyben tevékenykedtem, azonban nagy szomorúságára nemet kellett neki mondanom, hiszen a garázs nem takarítja össze magát.
Ekkor pattant ki a kis kreatív fejéből, hogy mi lenne, ha az autógumit festenénk le valamilyen színnel és rágurulnék vele egy papírra, hogy nyomdaként működjön és egy érdekes, színes mintázatot kapjunk a papíron. Jót kacagtam az ötleten és végül beadtam a derekam, ennyi szórakozás nekem is jár. Aggódva vettem észre a folyamat közben azonban, hogy igencsak esedékes egy gumicsere, hiszen szinte már nem is voltak láthatóak a gumin a különböző mintázatok, mélyedések, a papíron is csak egy furcsa maszatot hagyott az egész maga után.
A kreatívkodás után így hát az első dolgom az volt, hogy egy hozzáértő ismerősömnél rákérdezzek, mégis hol szerezhetnék be egy új gumiszettet. Ő a Méta Autószervizt ajánlotta. Azt mondta, hogy ő eddig mindig ott vette az autógumikat és sosem kellett csalódnia. Valójában ők egy autószerviz, azonban hatalmas gumi raktárkészlettel rendelkeznek, így nem csak a gumicsere folyamatát, hanem a gumik beszerzését is rájuk bízhatod.
Felkerestem a metaautoszerviz.hu nevű weboldalukat is, hogy még több információhoz jussak, mielőtt elviszem hozzájuk a járgányomat. Nagyon meggyőző volt, amit találtam. Részletesen írtak minden szolgáltatásról az oldalukon, valamint az igényesen megszerkesztett weblapon még az árakat is meg lehetett találni. Nincs is jobb annál, amikor valaki nem árul zsákbamacskát!
A “Galéria” menüpont alatt képeket is lehet találni a szintén igényes műhelyről és a munkakörülményekről, valamint az oldalon keresztül lehetőség nyílik az időpontfoglalásra is egy online felület által. Autószerviznél ilyet eddig még nem is láttam, igazán tetszett, hogy ilyen modern és egyszerű megoldásokat alkalmaznak.
A szerviz helyileg Budapesten a Méta utcában található. Ez a 19. kerületben van, ami alapvetően külvárosi rész, azonban én egyáltalán nem bántam, hogy végre nem a belvárosban kell keveregnem az iszonyú dugóban.
Egyértelművé vált számomra, hogy meg kell fogadnom barátom javaslatát és a Méta Autószervizre kell bíznom a gumicserét. Még aznap felvettem velük a kapcsolatot, aminek eredményeképpen már pár napon belül meg is oldódott a teljes problémám.
Az autóm gazdagodott egy vadonatúj és nagyon jó minőségű gumiszettel, én pedig egy borzasztóan jó tapasztalattal a Méta Autószerviz jóvoltából. Soha nem fogom már máshova vinni a járgányomat, hiszen ennél profibb szerelőgárdát máshol nem is találhatnék.